Bükki Magvetők túranap Kácson – 2016. április 16.
A Jókai Mór Református Általános Iskola két osztálya (5.A és 7.A) vett részt a programon. Közel 60 fő: gyerekek, tanárok, szervezők autóbusszal indultunk Kácsra reggel 8:00-kor. Kácson a Kaptárkő Vendégházba kezdődött a program:
- Meteorológia óra Edődi Zsófi meteorológusunkkal a kertben,
- Elsősegély óra Albert Tamással az ebédlőben,
- Ezt követően indultak el a csoportok a Kő-völgy tanösvény Kácsi körén:
Túravezetők: Kleszó András természetőr, Bükki Nemzeti Park és Albert Tamás, hegymászó – mentőápoló. A túra közben a Kőhodály állomásnál András mesélt a gyerekeknek a vidék természeti értékeiről.
A Dobi réten rövid pihenő, szendvicsezés után indultunk tovább a Nyugadó állomáson keresztül Kácsra. - A nap végén minden résztvevő leellenőrizhette tudását egy rövid teszt kitöltésével. A tesztet minden résztvevő sikeresen töltötte ki, Őket ünnepélyesen Bükki Magvetőkké avattuk!!!
A program megvalósítását az EGT/Norvég Civil Támogatási Alap támogatta.
Önkéntes festő nap Kácson és Cserépváralján – 2016. március 5.
A Földes Ferenc Gimnázium két osztálya vett részt ezúttal az akcióban. A diákokat két részre osztottuk, és kis csapatokban dolgoztunk. Az egyik osztály festette a Kő-völgy tanösvény kácsi körén a sárga jelzéseket az ősszel megfestett fehér alapokra, a másik osztály pedig a Tanösvény váraljai körén festette a turistajelzések alapjául szolgáló szabvány szerinti fehér téglalapokat illetve nyilakat. Emellett a csapatok összeszedték az útjuk során talált szemetet is. Most is volt egy építő csapat, akik ezúttal hidat építtetek, és rendkívül látványos munkát végeztek., hiszen a nap elején még egy farönkön lehetett átkelni a Lator patakon, néhány órával később, visszafelé pedig egy kész híd fogadta az arra járókat. A nap során a diákok megtapasztalták a szabadban végzett, látványos fizikai munka örömeit és nehézségeit egyaránt, és délután fáradtan, de a jól elvégzett munka elégedettségével és örömével indultak haza. Pozitívan hagytuk ott a kézjegyünket az erdőben!
Köszönjük minden résztvevőnek a közreműködést, és reméljük, hogy tavasszal minél többen visszajöttök túrázni is a Kő-völgy Tanösvényre!
Téli tanösvény bejárás – Cserépváralja, 2016. január 16.
Egy gyönyörű, napsütéses téli szombaton a tanösvény Cserépváraljai körét jártuk be, kifejezetten azokat a részeket, ahol még bizonytalanság volt a pontos útvonalban. Teszteltük az applikációt és a terepen bemértük az állomások GPS koordinátáit.
Első jelzés festés önkénesekkel – Kács, 2015. november 27.
A Földes Ferenc Gimnázium önkéntes diákjainak közreműködésével jelzéseket festettünk a Kő-völgy tanösvény kácsi körén. Négy csapat turistajelzés alapokat festett, egy csapat pedig útvonal karbantartó munkát végzett. A munka során az volt a tapasztalat, hogy a diákok átérezték a turista jelzések festésének hosszú távú fontosságát, felelősségét. Mindnyájan részt szeretnének venni a további jelzés festéseken is. Arról is beszámoltak, hogy szeretnének visszajönni a kész tanösvényre is látni a munkájuk eredményét.