Hosszú évek óta az egyik meghatározó bükki esemény a 65 kilométeres Tortúra elnevezésű téli teljesítmény túra, mely 2018-ban már a 24. alkalom volt. Sok híres ultrafutó, túrázó vett részt rajta, néhányan még külföldről is jelentkeztek. Itt valóban a teljesítményen van a hangsúly, a legtöbb induló az embert próbáló 65 kilométeres távon indul, mely méltó a nevéhez. Kedvező időjárás esetén viszont a Bükk varázsaltos, havas, karácsonyváró hangulattal ajándékozza meg a túrázókat, így történt ez most is. A helyi közösségek aktivitásának növelése érdekében ebben az évben először csatlakozott be Egyesületünk a miskolci szakasz szervezésébe.
A túra előkészítésében, lebonyolításában és két ellenőrző pont működtetésében vállaltunk szerepet, munkánkat lelkes diák önkéntesek segítették. A korai kelés, és az embert próbáló, hideg téli időjárás sem riasztotta vissza az önkénteseket és természetesen a résztvevőket. Az előkészítés munkáit pénteken, a lebonyolítást és az utómunkákat szombaton végeztük. Önkénteseink két helyszínen dolgoztak. A Tapolcai Általános Iskola udvarán felállított sátorban már pénteken elkezdődött a munka, a regisztrációs pont kiépítése. Másnap kora hajnalban fél 6-kor találkoztak újra az önkéntesek, és előkésztették a több, mint négyszáz induló fogadására a rajt állomást.
Nagymezőn, a Vörös Meteor Turistaházban pénteken zord körülmények (alig 3 fok) várták önkénteseinket, amit a frissen hullott hó látványa és a ragyogó, csillagos éjszaka varázslatos élménye próbált kompenzálni. A kályhákban pattogó tűz, a közös vacsorakészítés és a közös munka azonban felmelegítette és reggelre összekovácsolta a csapatot. Munkájuknak köszönhetően már reggel 9-kor az első futókat zsíroskenyér és forró tea fogadta. Köszönet minden résztvevőnek, akik a koránkelés és a hideg ellenére vállalták a közös munkát és megkönnyítették a több, mint négyszáz résztvevő számára a kemény terepen zajló versenyt!