Turistaút jelzés felújítás Tokajban

Az utóbbi években több megyei természetjáró és természetbarát szövetség, egyesület küzd azzal a gonddal, hogy nincs elegendő számú hadra fogható természetjáró, akik a turistautak biztonsággal követhető járhatóságának biztosításában működnének közre. B.-A.-Z. megye is kiterjedt turistaút hálózattal rendelkezik és ennek jelzésfelújítását itt is alig győzik a minősített útjelző vezetők és segítő csapattársaik, így egyesületünk is elősegíti a kívánt cél elérését.

Ennek egyik szép példája valósult meg tavaly október 13-án a Tokaji-hegységben a Földes Ferenc Gimnázium 9. A osztályának köszönhetően Sebő Sára osztályfőnök, Pál Mihály tanár úr, valamint a B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség önkénteseinek – Csarnai Béla, Csarnai Béláné, Solczi Ágnes, Szamosi Csaba, Fekete Tibor és Bernáth Marietta – közreműködésével.

jelzesfestestokaj_1

A diákok utazás és étkezés szervezése és annak támogatása a Bükk 900 Természetbarát Egyesületet dicséri. Október második szombatján a Jézus szíve templom előtti Kossuth térről, a piros sáv és zöld sáv turistaútjelzés csomóponttól induló és a Tokaji Múzeum, Szent Miklós ortodox templom előtt vezető, majd a Bodrog-parti Tokaji Fesztiválkatlan mellett a hegyoldalon felkapaszkodó zöld sáv jelzés került felújításra közel 3 km hosszon. Az iskolai közösségi szolgálat keretében is elszámolt munkaórák során a diákok gyakorlati tudnivalókat sajátítottak el a turista- jelzések elhelyezéséről, a helyes jelzésalapok kialakításáról.

jelzesfestestokaj_2

Minden kis turistaút karbantartó megtalálta a számára érdekes feladatot. Voltak, akik a láthatóság érdekében szükséges bozóttisztítási feladatokat kedvelték. Voltak, akik a jelzésalapok elhelyezésének kijelölését, a jelzésalap előkészítését választották. A bátrabbak pedig a fehér jelzésalapok festésének elkészítésében jeleskedtek. Az útvonal jelzésfestése mellett még jutott idő a turistaút mentén mások által „ottfelejtett” erdei szemét összegyűjtésére is.

A diákok számára a munka bár kora délután véget ért, hiszen várta őket az ebéd és a hazautazás, a napközbeni munkát végző jelzőfestők a kellemes, napos őszi időjárásnak köszönhetően még a zöld szín jelzéseket is el tudták készíteni. Így megelégedettséggel és Tokaji-hegy egyik mostohán jelzett útjának a teljes körű felújításáról számolhatunk be. A munka természetesen még nem fejeződött be. Ha éppen ez az írás ösztönöz bárkit a turistautak felújításában való közreműködésre, akkor várjuk jelentkezését egyesületünknél, illetve a B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetségnél.

jelzesfestestokaj_3